Minden nehézsége és hátránya ellenére, számunkra akkor is egy kibeszélhetetlen gyönyörűség. Városba születtünk, de minden felmenőnknek volt vidéki, falusi múltja. Dédszüleim bár felkerültek Budapestre és évtizedeket éltek ott, mégis 70 éves koruk környékén visszahúzódtak egy zalai szőlőhegyre, pompás élményekkel, hosszú alkonyt teremtve maguknak. Nagyszüleim szintén fővárosi lakosok lettek, Buda szívéből mégis napi szinten jártak ki Óbuda falusi hangulatú pereméig, hogy megetessék állataikat, gondozzák veteményesüket, szőlőjüket. Ott sütött nagymama a sparhelten, készítette nagypapám a bort, majszoltuk a házi sózott töpörtyűt...

Volt egy csodálatos szőlőlugas, az adta védett, hintázó helyemet. Élénken él még az emlék ahogyan palintázok és nézem sürgő-forgó városiasodott nagyszüleimet, amint gyökereiket ápolva, hatalmas rutinnal tesznek-vesznek. Közben néha el-eltűnnek az óriásira nőtt karácsonyi fenyő ágai mögött. Olyankor éppen volt időm a saját gondolataimra...megfogalmazódtak az érzéseim amik a tapasztalataimat szülték és a hangulatot. Megszületett egy álom-élet, a cél reménye.