Hagyományőrző konyha
2017.
01.02.
Kovászos lepénykenyér (langalló, kenyérlángos)

Még nem volt kemencénk, azonban egy gyönyörű erdő melletti szállásunk igen, amit a kislányunk szülinapjára foglaltunk le. Szempont volt, hogy nem sokkal előtte építtettek egy pompás udvari búbost is. Azonnal egyértelművé vált, hogy csakis kemencés ételeket szeretnénk készíteni a családnak. Mi mást is, ha nem a kedvencünket: a lepénykenyeret. Akkoriban még élesztővel készítettem, azonban mára már csak a házi kovászomat használom.

 

Kovászos lepénykenyér

 

Hozzávalók:

 

Előtésztának:

120 gr aktív kovász, 120 gr Bl80 (kenyérliszt), 120 gr langyos víz (forralt, majd visszahűtött; végszükségben a langyos csapvíz is megfelel, de nem az igazi, a kovász nem szereti a klór miatt.)

 

Továbbá:

500 gr teljeskiőrlésű tönköly- vagy búzaliszt.
20 gr só
Langyos víz

 

Feltét hozzávalók:

Tejföl
Fokhagyma
Só, bors
Lilahagyma
Húsos szalonna
Füstölt sajt

 

Elkészítés:

(Jó, ha jó meleg van a konyhában, keltek készítésekkor nagyon befűtök.)

Az előtésztát a kovásszal, liszttel, vízzel jól kidolgozom fakanállal. Tiszta konyharuhával letakarom és a kemence tetejére, vagy a sparhelthoz rakva hagyom, hogy megkeljen. (Kb. 2 óra kell neki)

 

Ezt követően összedagasztom az 500 gr liszttel, sóval, annyi vízzel amennyit felvesz. Akkor jó ha leválik a kézről, sima, enyhén fényes a tészta felülete, igaz a kifényesedés a lisztek fajtájától is függhet. Miután ezzel megvagyok, ismét letakarom és meleg helyen kb. 2-3 órát kelesztem. Utána deszkán enyhén kilapogatom, majd hajtogatom. Letakarva kelesztem, 10 perc elteltével ismét hajtogatom, kelesztem, majd ujabb 10 perc után ismét hajtogatom, kelesztem. Kinyújtom, két kisebb kivajazott, lisztezett tepsibe helyezem.
Megkenem tejföllel, amibe előzőleg fokhagymát reszeltem, nagyon enyhén, egy csipettel sóztam, borsoztam. Megszórom apróra vágott szalonnával és lilahagymával, tetejére füstöltsajtot szórok.
Ha nagyon forró a kemence akkor a sütés vége előtt 5-10 perccel elég rászórni a sajtot.
Sütési ideje változó lehet, a kemence melegétől függ, 10-30 perc között mozog. Kemence és felfűtője válogatja.

 

Mikor élesztővel készítettem 500 gr teljeskiőrlésű liszthez adtam 20-25 gr friss élesztőt amit enyhén meleg vízben oldottam fel. Nem futtattam tejjel, cukorral, hanem azonnal a liszthez adtam az elegyet és mindig gyönyörűen megkelt.

 

Jó étvágyt, jó egészséget! smiley

 

Kemencesut - lepénykenyér
Kemencesut - lepénykenyér
Kemencesut - lepénykenyér

 


Korábbi cikkek Hagyományörző konyha kategóriában
2017.
09.23.
Mediterrán lecsó hasáb édesburgonyával
(Hagyományörző konyha)
2017.
03.14.
Carbonara, teljesen másképp
(Hagyományörző konyha)
2017.
02.11.
Vöröslencse leves pezsgős laskával
(Hagyományörző konyha)
2017.
02.01.
Teljeskiőrlésű lángos (öregtésztás)
(Hagyományörző konyha)
2017.
01.25.
Csirkepörkölt nokedlival, uborkasalátával
(Hagyományörző konyha)
2017.
01.24.
Non plus ultra
(Hagyományörző konyha)
2017.
01.18.
Sajtfánk, sajtos csók, sajtos puffancs...
(Hagyományörző konyha)
2017.
01.11.
Kemencés (tepsis) túrófánk
(Hagyományörző konyha)
2017.
01.08.
Hétfői cipó
(Hagyományörző konyha)
2017.
01.06.
Hétvégi recept ajánlatunk: (Kemencés) Lasagne
(Hagyományörző konyha)
2017.
01.02.
Diós ischler
(Hagyományörző konyha)
2017.
01.02.
Mindennapi kovászos kenyerünk
(Hagyományörző konyha)
2017.
01.02.
Az vagy, amit megeszel!
(Hagyományörző konyha)
2017.
01.01.
Újévi köszöntő + Bernike-X recept
(Hagyományörző konyha)
2016.
12.30.
Miért?
(Hagyományörző konyha)
2016.
12.11.
Számomra is
(Hagyományörző konyha)