Házunk vége egy istállóval záródik, ami hajdanán az itt élő lovaknak adott otthont. Már az előző tulajdonosoknak és a kezdetek kezdetén nekünk is a "raktár" szerepét töltötte be. Sokat tanakodtunk mi legyen a sorsa, hogyan alakítsuk át életünknek megfelelően. Mindenképpen szerettem volna, ha benne marad valami a virágzó magyar falvak életéből, hagyományából. Kialakult az elképzelés, hogy itt legyen egy afféle "nyári konyha", mellette leválasztva a fürj neveldével ami részben férjem műhelyének is helyet adott volna. Rajzoltunk-terveztünk, de csak nem stimmelt sehogysem, vagy nekem, vagy neki, vagy mindannyiunknak, de egyik elképzelést sem tudtuk egyöntetűen magunkénak. 

Volt már annyi tapasztalatunk, bölcsességünk, hogy ekkor elengedtük a tervezést és elkezdtünk más dolgainkra komcentrálni...Mondván majd jön az a gondolat, ha nem erőltetjük...akkor biztos.
Tehát foglalkoztunk az udvarral és annak kérdéseivel. Aztán egy délután mikor kislányom hatalmasat aludt, leültem az internet elé és udvari kemencéket kezdtem nézegetni. Egyre jobban magával ragadott, pillanatról-pillanatra történt minden. Hirtelen már a beltéri búbosoknál tartottam. Csak faltam az információt róluk, kerestem az építőket, néztem munkáikat, olvastam hozzászólásaikat, oldalaikat. Elejétől fogva szempont volt, hogy az alkotó embersége, értékrendje is megfeleljen számunkra. Nyílt szíve, elkötelezett kemence szeretete, precíz munkavégzése, pénzügyi korrektsége legyen. Nem kolosszus, pazar, csilivili kemencét szerettem volna, hanem "élőt", amiben a művész is benne van!

Ezek a gondolatok, események azon a szendergős délutánon mind-mind szöget ütöttek a fejembe és visszatértünk az istálló átalakításának újragondolásához. Szerencsére férjemnek is azonnal elnyerte tetszését, sőt újabbnál-újabb jó gondolatai támadtak. Megszületett hát a terv...legyen egy hagyományőrző konyhánk, felbukkant egy olyan antik vágy amire annyi mindent rakott sietős újvilágunk.

A kemenceépítők közül hamar rámutatott a sors, ki lesz a mi alkotónk, minden szépen haladt, akár egy mederben a patak. Kinéztünk az építész referenciái közül egy egyszerű és nagyszerű parasztház belsőbe illő búbost és sparheltet, mint kiindulópontot. Aztán az alkotás alatt megszületett "Bubukemence, a csillagszemű juhász".

Magunk terveztük gyönyörű szimbólumát és József profin kialakította rá azt is. A mécsesablakok is az építész kreativitását dícsérik. Más munkáinál is nagyon tetszett, ugyanakkor mivel a mi búbosunk egy kisebb kemence, így elégnek találtuk a két ablakot, ami végül, mint a szemei úgy ragyognak. Szép kalapot is kapott, egyedi és mesebeli lett. 

Leányunk végig követte az építés folyamatát, nagyon tetszett neki, folyton a mester körül sertepertélt és mai napig emlegeti, ölelgeti, gyakran hangoztatja mennyire szereti "Bubukemencéjét". Megérte, álmainkban nem gondoltuk volna, hogy ekkora hatással lesz a gyermekre, ránk, a családra, vendégeinkre. Ahogy szerettük volna, úgy lett...sutja a gyermek egyik legkedvesebb kuckója, külseje árulkodik mesebeliségéről és nem utolsó sorban, kiválóan fűt és hálásan süt.

És mi köti össze a réges-régen itt élt lovak szellemét a mai kemencesut szellemiségével?
 

A szabadság tűze, ami mindegyikben él!

A kemencét építette: Kóbor József építész