Nincs még egy hete, de több éjjelre virradó nappal hallottam énekelni a tavaszról... Nesztelen-lehelve ébresztgeti kertünket, melyre azonnal felkapták a madrákák kicsi fejecskéjüket.  

Szép és ünnepélyes dalok csendülnek fel csivitelő előadásban. 

S bár a tél még gondosan takargatja a földet hó-dunyhájával, nem könnyen adva jégpáncélját az életre törni vágyó, ámde álmos virágoknak, lassan elbúcsúzik a következő viszontlátásig. 

Utat engedve tavasz testvérének, mely által minden és mindenki, így vagy úgy, de újjászületik. 

Mikor a telet még csak meglátogatja a tavasz, a madarak már mesélni kezdenek róla, s ahogy megdobban bennük énekre a hang, úgy dobban meg mindenkiben az "ismét tavasz szíve", melyet előtte a "gondos" tél segített megtisztítani, nyugtatni, még jobban szeretni...

Hamarosan kihajt a táj, kihajt itt a világ, nyílik a virág....énekli a cinege madár.